A hőszivattyús fűtés, gázfűtés és a PION ThermoGlass, illetve PION Classic infravörös fűtés költségeinek összehasonlítása.
A teljes dokumentum letölthető PDF formátumban
Fogalmak
Az alábbiakban megmutatjuk, hogy a feltételezett elektromos energiaárának (és persze gázárak) emelkedésével, a fűtési rendszerhez kapcsolódó összes beszerzési és üzemeltetési költségeinek beszámításával is, az infrapanelek egyértelműen a legkedvezőbbek.
Nagyon gyakran hallunk olyan vásárlói véleményt, mint: "Ezek az infrapanelek elektromos energiával működnek, ezáltal nagyon drága, inkább veszünk egy hőszivattyút vagy gázkazánt." Az alábbiakban megmutatjuk, hogy a feltételezett elektromos energiaárának (és persze gázárak) emelkedésével, az fűtési rendszerhez kapcsolódó összes beszerzési és üzemeltetési költségeinek beszámításával is, az infrapanelek egyértelműen a legkedvezőbbek. A legjobb módja annak, hogy értelmes eredményt kapjunk, ha egy konkrét példán (ház) számoljuk össze az összes fűtési költséget kb. 25 éves időtávon mindhárom fent említett fűtési rendszerre. Lépésről lépésre fogunk haladni, hogy egyértelmű legyen miként jutottunk el az egyes költségekhez, és hogyan tükröződnek az összesített számításokban. Látható lesz, milyen hatalmas mennyiségű pénzt költünk fűtésre, és a gondosan megválasztott fűtési rendszer, jelentős pénzt takaríthat meg. Uvedený príklad je vyrátaný na príklade cien aktuálnych v ČR. A példaként említett ház paraméterei:
Belépő energiaárak Az elektromos energia árát vesszük, a D45d átlagára 3.0CZK /kWh. A gáz ára a kifizetések beszámítása után 2,0CZK/kWh. A fűtési rendszerek összehasonlítása elején, nem feltételezzük az energiaárak emelkedését. A 25 éves időtáv végén, néhány szint elérése után emeljük az árakat. Különösen a villamos energiánál fontos értelmeznünk, hogy a villamos energiaellátás végső ára több részből áll, ahol a villamos energia árát a tőzsde határozza meg. Az ár második részét a szabályozó tételek határozzák meg, mint a forgalmazás, a megújuló forrásokhoz való hozzájárulások, és az adók (a villamos energia és ÁFA). Tehát az villamos energia árának kétszeresre emelése nem emeli kétszeresre a végösszeget. Az alábbi grafikonok mutatják a villamosenergia-ellátás 1 kWh árát, míg a második grafikonon látható, mi történik ha a villamos energia ára megduplázódik. |
Lépésről lépésre
Tényleges fogyasztás Kezdjük azzal, hogy nem feltételezzük az energiaárak emelkedését. Feltérképezzük az egyes fűtési rendszerek fogyasztását 25 éves időtávra, ahogy különösen a hőszivattyúk beszállítói szemléltetik.
A feltüntetett grafikonon első látásra nyilvánvaló, hogy a hőszivattyúnak nincs versenytársa. |
Beszerzési költségek
Az egyik fontos tétel a beszerzési ár, amellyel számolnunk kell a fűtési költségek számításánál.
Ha berajzoljuk a feljebb említett beszerzési árakat akkor a következő ábrát kapjuk:
Ez egy másik ábrázolás, mint a kizárólagos fogyasztás. |
A rendszerek további paraméterei
A hőszigetelőknél a gyártók COP (bemeneti és kimeneti energiamennyisége közti arányt) 3,5 körül adják meg. Ez a 7°C külső hőmérsékletnek és 35°C hőmérsékletű víznek felel meg. Ha a külső hőmérséklet csökken, a COP nagyban változik. -8°C körüli hőmérsékletnél, 2-nél kisebb COP értéket mértek. A következőkben 2,5 COP érteket veszünk alapul. Gázfűtésnél, a hőszivattyúval és infrapanellal szemben, be kell számolni még a cirkulációs szivattyú energiafogyasztását. A szivattyúnak nincs nagy teljesítménye, de az ekviterm fűtésszabályozás következtében a nap 24 órájában működik, amely a fűtési szezonban 3 500 CZK-át jelent. Gázfűtésnél nincs alacsony tarifa. Tehát a hőszivattyúval és a infrapanellal szemben a háztartásban többet fizetünk az energiafogyasztásért. Ez körülbelül 4 500 CZK / évente. Mivel az infrapanelok közvetlenül nem a levegőt melegítik, hanem a tárgyakat, talajt és falakat, ezért nem fontos a hőkonforthoz elérniük olyan magas levegőhőmérséletet, mint a konvekciós rendszereknél. Az energiafogyasztás közti különbség körülbelül 10% - 15%-kal kevesebb. Ha berajzoljuk a feljebb említett paramétereket akkor a következő ábrát kapjuk: Itt már az infrapanelek nincsenek olyan rossz helyen. |
Karbantartás és javítás
Következő elhanyagolhatatlan tétel, az egyes fűtési rendszerek javítási és karbantartási költségei
Ha beszámoljuk a karbantartási és javítási költségeket az ábra következőképpen alakul:
Itt már az infrapanel alapú fűtési rendszer a legkedvezőbb. De gyerünk tovább. |
Jelzáloghitel-kamatok
A legtöbb új ház hitelből van felépítve és berendezve. Természetesen minél olcsóbb a fűtési rendszert választunk, annál kisebb lesz a hitel- és kamatteher. A további számításoknál feltételezzük, hogy a jelzálog kamatláb 5% és a jelzáloghitelek hossza 20 év. A grafikonon így szerepelnek az energiaköltségek, valamint a hiteltörlesztés részletei 20 éven keresztül, amelyből a fűtési rendszer beruházása van fizetve. Ezután már csak az energiaköltségek vannak belefoglalva. Ebből látható, hogy a beruházási költségek a jelzáloghitel finanszírozásával egybekötve teljesen kizárják a hőszivattyút, és a gázkazán helyzete sem különösen jobb. |
Energiaárak növekedése
Elértünk az utolsó, de számításaink nem elhanyagolható részéhez. Mit tesz számításainkkal az energiaárak éves emelkedése? A villamos energia árát napjainkban a tőzsde határozza meg, és jelenleg 50€/MWh körül mozog. Az, hogy a villamos energia ára nem fog a fellegekbe emelkedni, levezethető a ČEZ követelményeiből, amely a temelini atomerőmű másik blokkját akarja elindítani 2032-ben és állami garanciát vállal áramvásárlásra, ha 60 € - 70 € körüli érték alá kerülne. A ČEZ attól tart, hogy a jövőben lesz elég áram, és a tőzsdei ár alacsony lesz. A gáz ára megközelíti a villamos energia árát. A következő két grafikon arra az esetre vonatkozik, ha az áremelkedés üteme 3 CZK/kWh-ról, az első esetben mintegy 6 CZK/kWh növekszik, és kb. 7,5 CZK/kWh a második esetben (amely a villamos energia árának kb. 200 €/MWh felel meg).
Látszik, hogy a villamos energia nagyon meredek áremelkedése mellett is a ThermoGlass infrapanelek a legkedvezőbbek. Még megnézhetjük azt az esetet, ha a gáz ára nem növekszik olyan gyorsan, mint a villamos energia. Ebben az esetben feltételezzük, hogy az áremelkedés 2,0Kč / kWh-ról csak 3,50Kč / kWh-ra.
|
Befejezés
Ha az összes költséget belefoglaltuk számításainkba, amelyek a beszerzéssel, működéssel, az egyes fűtési rendszerek karbantartásával és javításával kapcsolatosak, a ThermoGlass infrapanelok a győztesek, még ha a villamosenergia árának hatalmas emelkedését is feltételeztük. Az utolsó ábra az egyes fűtési rendszerek teljes éves költségeit mutatja, beleértve a meleg vizet is.
|
A ThermoGlass infrapanelek további előnyei
A ThermoGlass infrapanelek gazdasági szempontból előnyösek. Ezenkívül az infrapanelos fűtés további elhanyagolhatatlan előnyei.
|